Babavárás #37 – Apuka készülőben



Ez a 37. babavárós bejegyzésem. Akik végig figyelemmel követték a sorozatot, azok 36 részen át olvashatták, hogy bennem mi zajlik. Hogy milyen érzések kavarogtak a várandósság során a fejemben, hogy milyen félelmeim voltak/vannak, hogy hogyan képzelem el a babás életünket. Arról is írtam már, hogy a férjem, mint férj, mennyire mellettem áll mindenben, hogy segít átvészelni a nehezebb pillanatokat és amiben csak tud, a segítségemre van, legyen az az esti vacsi elkészítése, a lábam megtörlése fürdés után, mióta nem érem el magamtól, vagy akár a laborban való előre pofátlankodás megsegítése. Arról azonban még nem írtam, hogyan látom én őt, mint apát. Pedig látom, és nagyon tetszik, amit látok... 😊






Pár bejegyzéssel korábban említettem, hogy mindketten apa nélkül nőttünk fel, így egyikőnk sem látott olyan igazi mintát, akit követni lehetne. Nekem ott van Charles Ingalls (helló, sorozat-mánia), meg  a nagypapám, neki többnyire az utóbbi, meg egy-két barát, akik korábban váltak szülővé, mint ő. De úgy igazán, a hétköznapokban egyikőnk sem tudja tapasztalatból, pontosan milyennek is kellene neki lennie. Én alapvetően abban hiszek, hogy nekünk kettőnknek kell egy nagyon erős egységet alkotnunk, és nem csak önmagunkhoz mérten, hanem együtt is következetesnek kell lennünk. Tehát ha én azt mondom, nincs vacsi előtt csokievés, akkor ő se engedje meg, ha meg ő nem akarja majd elengedni a leendő kamaszunkat egy buliba, akkor én sem sumákolhatok a háta mögött. Az elmúlt majdnem 8 év alatt bebizonyítottuk, hogy a kommunikációval nincs problémánk, bármit meg tudunk beszélni és nem gondolom, hogy ez változna a későbbiekben, szóval ezzel kapcsolatban nincsenek kétségeim.


És azt kell mondjam, példa, minta, apa-kép ide, vagy oda, mással kapcsolatban sem. Tudom, hogy nagyszerű apa lesz. És nem is csak lesz, már most is az! Az, hogy csodás férj és engem a tenyerén hordoz, az egy dolog, de ahogy Lizával bánik, már a pocakomban is, az valami egészen különleges. Egészen az elejétől kezdve beszél hozzá és simogatja. Akkor is így tett, amikor még nem reagált rá a kislányunk, de amióta egyértelmű reakciót is kivált belőle, azóta igazán imádnivalóak ők együtt. Szuperül meg tudja nyugtatni a babát, ha kicsit agresszívebben mocorog a kelleténél, de felébreszteni is képes. Szerencsére nem sokszor fordult elő, hogy sokáig ne moccant volna a gyerkőc, de ha mégis ilyen volt, mindig az ő hangjára ébredt fel, én csinálhattam bármit. Azt valószínűleg nem tudja a baba, hogy éppen melyikőnk keze van a hasamon, de mindkettőnkhöz odabújik minden alkalommal. Ilyenkor imádom nézni Cicc arcát, minden rá van írva. Szeretet, féltés, büszkeség… Apaság. 😊


Mindketten új helyzet előtt állunk, de nekem a 4 kistesóm, a bölcsis és az ovis tapasztalatom is előnyt jelent vele szemben. Mégsem az van, hogy nekem kellene eldönteni mindent, vagy hogy őt nem érdekelnék a babás dolgok. Mindenről kérdez, mind a terhességgel, mind a babaápolással kapcsolatban, és tanul. Többször előfordult már, hogy valami bennem merült fel kérdésként és ő elkezdte mondani, mit olvasott az apukás könyvében a témában. Ha nincs is tapasztalata pelenkázásban, vagy öltöztetésben, abszolút nem zárkózik el ezek elől a dolgok elől, sőt, kifejezetten lelkes. Még benne van a félelem, ami a tapasztalatlanságból ered, de biztos vagyok benne, hogy az itthon, együtt töltött első napok során ez is el fog múlni, és együtt válunk majd rutinos szülőkké.


Az állandó programjait szépen lassan leépítette, ahogy közeledtünk a terhesség végéhez. Persze ezek majd valószínűleg vissza fognak épülni a hétköznapokba Liza pár hónapos korára, de most, a szülés előtt 2-3 héttel már gyakorlatilag sehova nem megy, mert hátha kelleni fog nekem. A megszokott heti 1-2 lazítós sör is átalakult teává a 7. hónap környékén, mert nehogy ne tudjon vezetni. Persze egyik sem létszükséglet, mert foci nélkül is ki lehet bírni fél évet, meg alkohol nélkül is. De mégis, az eddig jól megszokott rutin bármiféle célzás vagy kérés nélkül átalakult, és minimálisan sem érezteti azt, hogy hiányoznának neki ezek a dolgok. Pedig hiányoznak neki. De tudja, hogy most fontosabb a kislányunk. Én pedig imádom őt ezért.


Biztos vagyok benne, hogy amilyen csodás férj, éppen olyan fantasztikus apa lesz belőle. És nem azért, mert a szerelem elvakít, vagy mert velem olyan, amilyen, hanem mert már most olyan kapcsolata van a kislányunkkal, amilyen sok férfinak a már megszületett, több éves, beszélni is tudó gyermekével sincs. Mert ugyanolyan csodaként éli meg ezt az egészet, mint én, ugyanannyira lelkes, mint én, és ugyanannyira vigyáz a babára, mint én. Nem benne fejlődik, növekszik és mozog, mégis ugyanúgy a része a babavárásnak, mint amennyire én vagyok.  És tudom, hogy amint megszületik Liza, ez még erősödni is fog, én meg alig várom azokat a pillanatokat, amikor nézhetem őket és a kapcsolatukat, és újra meg újra beleszerethetek majd mindkettejükbe, és az életünkbe.


folyt. köv.

Örökkékékazég

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)